Kapcsolódó alrendszer

Okos kormányzás

MVK Free WiFi

Miskolcon az MVK Zrt. autóbuszparkja 75 darab új, CNG-üzemű autóbusszal újult meg. A környezetbarát, tiszta technológia felhasználásával egy gázüzemű autóbusz 98 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot (NOx) juttat a város levegőjébe, mint a dízelmotoros változat. A környezetvédelem mellett az MVK Zrt. elkötelezett az okos város mellett is. Az új villamosok után mostantól az új autóbuszokon is díjmentesen lehet internetezni.

Debrecen Városi WiFi

A program célja az idegenforgalom igényeinek magasabb színvonalú kiszolgálása, az általános internetes tartalmak: például közösségi oldalak, videómegosztók, skype, és egyéb online felületek szabadon elérhetővé tétele. A WIFI a Csonkatemplomtól az Emlékkertig terjedő sétálóövezetben, a Hal közben, a Baltazár Dezső téren, a Csapó utcán a Fórum Bevásárlóközpont előtt, illetve a Nagyerdőn, a Békás tó környékén elérhető. Végpontonként minimum 256 Kbp sávszélességű internetet használhatnak az érdeklődők.

Wireless Taipei – Taipei Infinity (Taipei nyilvános wifi-hálózat)

A „Drótnélküli Taipei - Határtalan Taipei” kezdeményezés keretében az önkormányzat kiépített egy WLAN hálózatot, amelynek segítségével a lakosság több mint 90%-a ingyenes és korlátlan wifi-szolgáltatáshoz jutott. A szolgáltatás elérhető a városba látogató turisták és átutazó üzletemberek számára is. A kiépült infrastruktúra nagyban segíti a város infokommunikációs technológiákra alapuló szolgáltatásainak bővítését. 

Amsterdam Free Wifi

A turisták és látogatók egyre növekvő számára való tekintettel Amszterdam városa a helyi cégekkel és kommunikációs szolgáltatóval összefogva kiépítette ingyenes wifi szolgáltatását. Az infrastruktúra gyors kiépítése meglévő internetkábelekre kötött wifiantennák rendszerével történt.

Fiber-to-the-home (Kábelt az otthonokba)

A program célja a széles sávú internetkapcsolatot biztosító optikai kábelrendszerek kiépítése Amszterdamban. A technikai megoldás népszerűsítésére és lehetőségeinek feltárására termékek és szolgáltatások fejlesztését is támogatják, ezek egyike a Kerületi TV. Az infrastruktúra kiépítése lehetőséget teremt az infokommunikációs technológiákon alapuló szolgáltatások mindennapi életbe való integrálására.

LinkNYC (intelligens telefonkönyv)

New York városa az utcai telefonkészülékek kicserélését tervezi, mégpedig egy infrastruktúrára, a „Links”-re. A rendszer moduljait wifivel, interaktív felületekkel, digitális kijelzőkkel látja majd el. A városlakók így ingyenes wifihez, ingyenes helyi és segélyhíváshoz, mobileszköztöltő-rendszerhez férhetnek hozzá, a város pedig a digitális hirdetések révén új bevételi forrásokhoz juthat.

Szélenergia közvilágítás

Az El Paso nemzetközi repülőtér mellett kiépített rendszer alapja 16 db EddyGT szélturbina, amely egyedi tervezésű oszlopokra került, a szélcsatornának megfelelő irányban. A világítást LED lámpatestek adják. A rendszert Okos Hálózatként építették ki, így igény szerinti, egyedi vezérlése is megoldott.

Smart Light (Okos közvilágítás) - Okos lámpaoszlopok

Okos lámpaoszlopok kihelyezésével a világítás távirányítással vagy szenzorokkal vezérelhető, energiatakarékosabbá téve a rendszert és növelve a közbiztonságot. Az időjárásnak megfelelő fényerősség, színes fények a forgalom terelésére, mozgásérzékelők a fényerősség növelésének szabályozására, mindez integrálható a hagyományos közvilágítási hálózatba.

Smart Light (Okos közvilágítás) - Rugalmas utcai világítás

Az Alliander megoldása lehetővé teszi bármelyik köztéri elem megfigyelését és irányítását, bármilyen applikáció vagy kommunikációs eszköz segítségével. A rendszer így lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára, hogy irányíthassák és szabályozhassák közvilágításukat anélkül, hogy leszerződnének egy specifikus szolgáltatóval.

Intelligens közvilágítás-vezérlő rendszer

A beépítésre kerülő vezérlőrendszer a közvilágítási hálózat ki nem használt lehetőségeit támogatja úgy, hogy egyetlen, összehangolt egységbe foglalja a megtakarítási és fejlesztési elemeket. A rendszer az alábbi részekre épül: Az intelligens vezérlés adta lehetőségeket kihasználva a hálózat minden egyes eleme külön-külön vagy csoportokba foglalva is működhet. Ezzel megvalósítható az optimális, költségtakarékos üzemeltetés. Jelentős megtakarítást lehet elérni a mellékutak éjszakai világításának részleges üzemeltetésével, illetve a fényerő szabályozással.